A személyiség és tréningezettség befolyásolja border collie-k szaglási teljesítményét

A vizsgálat során a kutatócsoport által kifejlesztett, és már farkasok esetében is sikeresen használt Természetes Keresési Feladat (TKF) elnevezésű tesztet alkalmazták, amelyben a kutyáknak egy cserépsor egyik eleme alatt elrejtett jutalomfalatot kellett megtalálni. A teszt előnye, hogy nincs szükség hozzá tréningre, mivel a kutyák élelem iránti természetes motivációjára épít. A teszt során egy kísérletvezető – aki nem tudja, hol van az elrejtett jutalomfalat – figyeli, hogy a kutya spontán jelzett-e valamelyik cserépnél (például rátette a mancsát, orral bökdöste, leült mellé). A feladat három nehézségi szintből áll; az első csupán előtesztként szolgál, amelyből kiderül, hogy a kutyák megértették-e a feladatot, motiváltak voltak-e, és nem próbálkoztak-e alternatív módszerekkel. A harmadik szintet teljesítők voltak a legjobbak.
„A border collie-k személyisége szerepet játszott a sikerben: jobban teljesítettek azok, amelyeket a gazdák képezhetőbbnek ítéltek, és amelyek a gazdák szerint kevésbé voltak aktívak, ingerlékenyek. Érdekes, hogy bármilyen fokú tréningezettségi szint javított a sikerességen, azonban a speciális szagos képzésű kutyák (pl.: mantrailing, szagkeresés) teljesítménye nem tűnt ki a többi képzettségi szintű közül.” – mondta Salamon Attila, az ELTE NAP Szaglás Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, a cikk elsőszerzője. A 8 évnél idősebb kutyák rosszabbul teljesítettek, mint a 0,5-1 éves kölykök. A kutyák figyelemhiánya, hiperaktivitása, impulzivitása és a gazda jutalmazási stílusa nem befolyásolta a border collie-k sikerességét a tesztben.
„Kutatásunk rávilágít arra, hogy a border collie-k jobb szaglási teljesítménye az általános képzettségi szintjükhöz és néhány személyiségjegyükhöz köthető. Bár a border collie-kra vonatkozó eredményeinket nem lehet közvetlenül általánosítani minden családi kutyára, e nagy egyedszámú, egyetlen fajtából álló minta felhasználása lehetővé tette számunkra, hogy pontosabban felmérjük a családi kutyák szaglási teljesítményét befolyásoló tényezőket egy egyszerű, standard teszthelyzetben anélkül, hogy azokat a fajtahatások elfedték volna.” – összegezte Gácsi Márta, a kutatás vezetője.
Eredeti közlemény: Salamon, A., Lakatos, B., Miklósi, Á., Csibra, B., Kubinyi, E., Andics, A. and Gácsi, M., 2025. Training level and personality affect border collies’ olfactory performance in the Natural Detection Task. Applied Animal Behaviour Science, 286, p.106625. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0168159125001236
Támogatók: A kutatást a NAP 3.0 (NAP2022-I-3/2022) támogatta. KE támogatást kapott az MTA-ELTE Lendület Társállat Kutatócsoporttól is (PH1404/21). A sajtóközlemény elkészítésést az NKFIH MEC_N 149124 tette lehetővé.