Hív a vadon szava – Vajon a kutyád válaszol rá?
Ha vonyítást hallunk az erdőben, valószínűleg rögtön egy farkas jut először eszünkbe. A feltételezés nem alaptalan, hiszen a vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása. Azonban nem csak a farkasok vonyítanak, a kutyafélék családjának több tagjánál is előrdul ez a hangtípust. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket.
Háziasított rokonaiknál, a kutyáknál, sokkal komplikáltabbnak tűnik a vonyítás használata. Míg bizonyos fajták, mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (pl.: sziréna, harang, zene), addig más kutyák egyszer sem mutatják ezt a viselkedést az életük során.
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói kíváncsiak voltak, hogy vajon tényleg hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, és ha igen, akkor ennek van-e köze a fajták farkasokkal való genetikai hasonlósághoz?
Hogy választ kapjanak ezekre a kérdésekre, a kutatók megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak családi kutyák a farkasvonyításra. 68 kutyát teszteltek le, amik a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól.
„Eredményeink alapján azok a fajták, amik genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták - őket modern fajtáknak hívjuk -, inkább ugatással reagálnak. Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy-távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra.” – magyarázza Lehoczki Fanni, a kutatás főszerzője.
„Az eredmények azt is sugallják, hogy azok a fajták, amik többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban „értik” a farkasok vonyítását, mint a modern fajták. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és így, a farkasokhoz hasonlóan, vonyítással jelezték jelenlétüket a vonyító falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lehetne a kutyának.” – foglalja össze Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója, a kutatás szerzője. „Érdekes módon, a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál (>5 éves) figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás, vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. Feltételezésünk szerint a vonyítás, ami stresszjelzésekkel is társult a tesztünk során, félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak. Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel.”
A kutatók fajta és a kor mellett egyéb faktorok hatását is megvizsgálták a vonyításra, mint a nem és az ivari státusz, amelyek számos aspektusát befolyásolják a kutyák viselkedésének.
„Az eredményeink alapján a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban, ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtunk különbséget, a hímeknél igen: az ivartalanított kanok, amiknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok. Mivel az irodalom alapján az ivartalan kanok félősebbek, ez az eredményünk egybevághat a feltételezésünkkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra: Félek, kérlek, ne gyere közelebb!” – mondja Lehoczki Fanni
Ez az első kutatás, ami célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálta. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát, a vonyítást.
A kutatás 2023. február 6-án jelent a Communications Biology folyóiratban “Genetic distance from wolves affects family dogs’ reactions towards howls” címmel. Szerzői: Lehoczki Fanni, Andics Attila, Arik Kershenbaum, Kubinyi Enikő, Daniela Passilongo, Holly Root-Gutteridge, Friederike Range, Vicente Palacios Sánchez, Lori Schmidt, Simon W. Townsend, Stuart K. Watson és Faragó Tamás.
A kutatást támogatta:
- Eötvös Loránd Tudományegyetem;
- Eötvös Loránd Kutatási Hálózat;
- Európai Kutató Tanács (ERC, Horizon 2020)
- Magyar Tudományos Akadémia (Bolyai János Pályázat, Prémium Posztdoktor Pályázat, ’Lendület’ Program)
- Nemzeti Agykutatatási Program
- Nemzeti Kiválóság Program
- Austrian Science Fund (FWF)
- UK’s Biological and Biotechnology Research Council
- Swiss National Science Foundation
- NCCR Evolving Language, Swiss National Science Foundation Agreement.
Borítókép és kép: Gáti Oszkár Dániel