Kézben nevelt kutya- és farkaskölykök kezelhetőségének összehasonlítása
A kutyák háziasítása során valószínűleg fontos szempont volt a kezelhetőségük, így feltehetőleg a háziasított kutyák és legközelebbi vadon élő rokonaik, a farkasok ebben a tekintetben különbözőek. Hogy megvizsgálják ennek jelentőségét, az ELTE Etológia Tanszék kutatói azonos módon nevelt kutya és farkaskölyköket hasonlítottak össze kezelhetőség szempontjából öt hétköznapi életet idéző teszthelyzetben. A farkasokat az intenzív szocializáció ellenére kevésbé lehetett rávenni, hogy az eldobott tárgyat visszahozzák és odaadják, gyakrabban mutattak agressziót, de jutalomért a kutyákhoz hasonlóan leültek, és a hívásra reagáltak.
A világon a háztartások 45%-ban található kutya. Ez semmiképpen nem mondható el a farkasról. Magyar kutatók feltételezése szerint ennek az alapvető különbségnek az egyik fő oka a kutyák jobb kezelhetőségében keresendő. “Tizenhat farkas és tizenegy kutyakölyköt neveltünk kézből pár napos kortól és rendszeresen teszteltük őket 3 és 24 hetes koruk között. Különböző helyzetekben vizsgáltuk a viselkedésüket: egy apport feladatban, behíváskor, ültetéskor, szőrápolás közben, illetve szájkosárral történő séta közben.” – mondja Ujfalussy Dorottya, a tudományos közlemény első szerzője, az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Programjának posztdoktor kutatója. „Az apport és a behívás tesztekbe 12 anyja által nevelt kiskutyát is bevontunk.”
A kézből nevelt állatok már a szemnyílás előtt külön gondozójukhoz kerültek, akivel ezután a nap 22-24 óráját együtt töltötték. Intenzív emberi környezethez történő szocializációjuk során a gondozók a kis állatokat erszényben, kosárban mindenhová magukkal vitték napi tevékenységeik során: munkába, iskolába, autóban, villamoson stb., így az állatok már nagyon fiatal koruktól naponta találkoztak új vizuális, hang és szagingerekkel, emberekkel, állatokkal és idegen tárgyakkal. A kölykök hetente 2-3 alkalommal egymással is találkoztak, ismerkedtek. A gondozók mind a kutyák, mind a farkasok esetében igyekeztek elkerülni minden olyan helyzetet, ahol az állatot kényszeríteni, „dominálni” kell, ahhoz hasonlóan, ahogy a természetben a farkasanyák és a falka többi tagja bánik a fiatal kölykökkel.
A kutatók megfigyelték, hogy az apportfeladatban a kiskutyák jóval többször vitték vissza a kísérletvezetőnek a labdát, mint a farkasok. A farkasok jellemzően üldözőbe vették, megfogták, de inkább elszaladtak vele, és minden negyedik farkas agresszíven viselkedett, ha el akarták tőle venni a labdát. Szájkosár feladásakor, behíváskor és ültetéskor azonban a kutyák és farkasok nagy vonalakban hasonlóan viselkedtek. Szőrápolás közben a farkasok 12 hetesen többször próbáltak harapni, mint a kutyák, de később már nem volt ebben különbség. „Az intenzív szocializációval elértük, hogy sok feladatban irányíthatók lettek a farkasok. De a kutyákhoz képest kevésbé voltak kezelhetőek, főként, ha megszereztek valamit vagy nem tetszett nekik, hogy hozzájuk nyúltak. Az anya által nevelt és az emberek által nevelt kiskutyák viselkedése viszont nem különbözött a tesztekben. Az eredményekből arra következtettünk, hogy a háziasítás során fontos szempont volt a kezelhetőség” – mondja Kubinyi Enikő, a tanulmány vezető szerzője és az ELTE vezető kutatója.
„Fontos megjegyeznünk, hogy noha a farkasok megtaníthatók bizonyos feladatok végrehajtására, például leülni, illetve bizonyos szintig kontrollálhatók, társállatként való tartásuk veszélyes, erre nem alkalmasak.” – teszi hozzá Ujfalussy. „Fogságban tartott farkasoknál viszont a szocializáció és a tréning jelentősen javíthatja az állatok életminőségét”
Kisfarkas nevelés az ELTE Etológia Tanszékén, kisfilm (3 perc): https://www.youtube.com/watch?v=jm38wfB6MDk
‘Farkaslesen’: farkas – kutya összehasonlító projekt az ELTE Etológia Tanszékén, film (52 perc): https://www.youtube.com/watch?v=0QstWaLSs3g