Mire képes a kutyák epizodikus memóriája?
A Current Biology rangos nemzetközi folyóirat hasábjain megjelent új tanulmány szerint a kutyák képesek a „mentális időutazásra”, azaz olyan eseményekre is tudnak emlékezni, amelyek felidézésére nem számíthattak előre.
Az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának kutatói igazolták, hogy a kutyák olyan komplex eseményeket is képesek felidézni, mint az egyszerűbb emberi cselekvések.
„Az emlékezetnek ezt a fajtáját epizodikus memóriának nevezzük, aminek tanulmányozása az állatokban rendkívül nehéz a verbális kommunikáció hiánya miatt. Nem kérdezhetjük meg például váratlanul egy kutyától, hogy emlékszik-e, mit látott ma reggel séta közben. Ezért egy újfajta módszert dolgoztunk ki, amely lehetővé tette, hogy a kutyák viselkedésük révén „válaszoljanak” az ilyen jellegű kérdésekre” – magyarázta Claudia Fugazza, a kutatás vezetője.
Első lépésként a kísérletben résztvevő 17 családi kutyát a gazdáik kiképezték a „Csináld utánam!” módszerre. Ennek során a kutyák megtanulták, hogy a „Csináld!” vezényszóra utánozzák az előzőleg megfigyelt, gazdájuk által bemutatott akciót, pl. felugrást a levegőbe, vagy egy esernyő megérintését.
Az ezzel a módszerrel betanított kutyák képesek akár 24 óra elteltével is utánozni az ember által bemutatott cselekvést.
Ha így, késleltetve adjuk ki a „Csináld!” vezényszót, az ahhoz hasonlít, mintha azt kérdeznénk tőlük: - Emlékszel, hogy a gazdád mit csinált korábban? – tette hozzá Fugazza.
Ezek alapján izgalmasnak tűnt az a kérdés: vajon képesek-e a kutyák olyan múltbeli események felidézésére, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni ezeket. A kérdés tesztelése érdekében a kutyákat a továbbiakban arra szoktatták, hogy a gazda által bemutatott viselkedéstől függetlenül mindig lefekvés lesz a feladatuk a korábban megszokott utánzás helyett. Ezt a tréninget addig folytatták, amíg a kutyák már maguktól lefeküdtek a gazda akcióját követően. A kritikus teszt során a demonstrációt követően a kutyák váratlanul újra a „Csináld!” vezényszót kapták, amire nem számíthattak. Ha a kutyák képesek utánozni az ember viselkedését akkor is, ha nem számítanak egy ilyen feladatra, akkor ez azt bizonyítja, hogy képesek epizodikus-jellegű memóriájukat használni múltbeli cselekvések felidézésére – mondta Pogány Ákos etológus, a tanulmány társszerzője.
A kutatók eredményei az epizodikus-jellegű memória használatát támasztották alá, így elsőként szolgáltak kísérleti bizonyítékot arra, hogy a kutyák képesek emberi társuk múltbeli akciójára emlékezni, és azt szükség esetén felidézni. „Az általunk alkalmazott innovatív módszer lehetővé tette az állatok epizodikus-jellegű memóriájának vizsgálatát összetettebb, a mindennapi életben is előforduló cselekvésekre is.
Eredményeink alapján a kutyák ígéretes új modellként szolgálhatnak az összetettebb, összefüggéseiben gazdagabb cselekvések epizodikus-jellegű memóriában történő kódolásának vizsgálatára.
Ebben talán az az evolúciós és egyedfejlődési háttér is szerepet játszik, amelynek eredményeképpen a kutyák jelentős része az emberrel közös környezetben él” – vonta le a következtetést Miklósi Ádám etológus, a tanulmány társszerzője és az ELTE Etológia Tanszékének vezetője.
Eredeti cikk: Claudia Fugazza, Ákos Pogány, Ádám Miklósi. Recall of Others’ Actions after Incidental Encoding Reveals Episodic-like Memory in Dogs. Current Biology, 2016; DOI: 10.1016/j.cub.2016.09.057