Önálló entitás – a macskák figyelnek ránk, de nem úgy, mint a kutyák
Az utóbbi években megjelenő etológiai eredmények a macskák emberhez fűződő viszonyáról egy olyan képet kezdtek kirajzolni, miszerint a társállatként tartott macskák társas megértési képességei nagyon hasonlítanak a kutyák megfelelő helyzetekben mutatott viselkedéséhez. Így kiderült, hogy a macskák is követik az ember tekintetét, felfigyelnek, ha a nevüket hallják, sőt, akár még a gazdájukhoz is szorosabb kapcsolat fűzi őket. Az Etológia Tanszék legújabb kutatásában Pongrácz Péter Onofer Dóra BSc hallgató azt vizsgálták, vajon a macskák számára hasonlóan fontos-e az úgynevezett figyelemfelhívó (osztenzív) megszólítás, mint az már bebizonyosodott kisgyerekek és kutyák esetében is.
Osztenzív megszólítás hatására a jól szocializált (családi és munka-) kutyák intenzív figyelési, és ami még fontosabb, tanulási „üzemmódba” kapcsolnak. Számukra a „Buksi, figyelj” jellegű megszólítás azt jelenti, itt most olyasmi következik, ami nekik szól, amire nagyon oda kell figyelniük. Ez a folyamat analóg azzal, ami kisbabáknál, tipegő korú gyerkőcöknél történik: számukra az ilyen osztenzív jelzésekkel bevezetett jelenetek természetes tanítási helyzetként jelennek meg. Jól bevált kísérleti megközelítése a jelenségnek, amikor az alanynak (gyermek, kutya, vagy akár macska) két rejtekhely közül el kell találni, vajon hová manőverezte be a kísérletvezető a kedvenc játékot – méghozzá öt egymásután következő próbában. A feladat nem tűnik nehéznek, hiszen a „rejtés” teljesen nyíltan történik, azaz a demonstrátor a játékot egy látható útvonal mentén mozgatja, majd azt egy kis paraván mögött elbújtatja. A rejtés sorrendje A-A-B-B-A, ez azt jelenti, hogy először kétszer az egyik, majd kétszer a másik, végül ötödjére ismét az első paraván mögé „bújik” a játék. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen feladatban az alanyok mindig játszi könnyedséggel megtalálják a játékszert. Azonban mind a gyerekek, mind a kutyák esetében érdekes jelenségre derült fény: ha a kísérletvezető a rejtés során osztenzív jelzéseket használ („Buksi, figyelj! Nézd, itt viszem a játékot! Látod?”), akkor a résztvevők a 3-4. rejtésnél, vagyis amikor a játék már a B-paraván mögé kerül, jellemzően azt még mindig az A-paraván (vagyis az addigi rejtési helyszín) mögött keresik. Ezt hívják perszeverációs (avagy A-nem-B) hibának. Fontos, hogy sem a gyerekek, sem a kutyák nem hibáznak így, ha a rejtés során nem hallanak osztenzív jelzéseket. Ebből következtetünk arra, hogy számukra a figyelemfelhívás egyfajta gyors szándék, illetve szabálytanulást tesz lehetővé (például: „ezt a feladatot úgy kell csinálni, hogy az első rejtekhely mögött keresek”).
Na de miként teljesítenek a macskák egy ilyen tesztben? Nehézséget okoz, hogy macskákat nehéz, nagy eséllyel lehetetlen a tanszéki laboratóriumban vizsgálni. Ezért a kísérletet végző hallgatónak egyenként el kellett utazni a macskatulajdonosokhoz, és minden alanyt hazai pályán tesztelni. Összesen több, mint ötven helyszínen járt Dóra, és végül 38 „használható” macskát lehetett bevonni a kísérletbe. A macskákat a fent leírt módszerrel tesztelte, ám játékszer helyett élelmet használt megtalálandó jutalomként a rejtésekben. A macskák négyféle kísérleti csoportban szerepelhettek: egyrészt vagy a kísérletvezető (azaz egy ismeretlen személy), vagy pedig a macska gazdája végezte a rejtést; másrészt a rejtés közben vagy osztenzív szöveg („Cirmi, nézd csak”), vagy pedig egy semleges tónusban elmondott (nem-osztenzív) vers hangzott el. A macskák választási (avagy találati) mintázata alapján kiderült, hogy számukra az emberi kommunikáció figyelemfelhívó elemei nem ugyanazt jelentik, mint a kutyáknál és gyerekeknél leírtak. A macskák ugyanis kizárólag egy esetben teljesítettek hibátlanul: amikor az ismeretlen személy használta az osztenzív jelzéseket. A másik három felállásban hajlamosak voltak az A-nem-B hibára, vagyis sok macska akkor is az A-paraván mögött keresett, amikor az étel már jól láthatóan a B-rejtekhelyre került. Mindezt azzal magyarázhatjuk, hogy az osztenzív jelzéseknek a macska esetében van egy direkt figyelemirányító szerepe, ami az ismeretlen személy keltette erős érdeklődéssel párosulva tökéletes pontosságot eredményez. Ha nincs osztenzív jelzés, a macskák figyelme lanyhább, és a B-rejtéseknél mintegy „rutinból” inkább a korábban már bevált helyen (A-paraván) keresnek. Amikor pedig a gazda osztenzív jelzést használ, ez a szituáció talán megfeleltethető a korábbi kutyás és gyerekes osztenzív teszteknek: elképzelhető, hogy mivel a gazda kommunikációját a macskák már ismerik, tőle tanulni is hajlandóak. Vagy, és ez sem kizárható – a gazdát már olyan jól ismerik, hogy unalomból nem figyelnek rá. Mert mint tudjuk, a macskák – mások.
Eredeti cikk: Pongrácz, P. & Onofer, D. L. (2020): Cats show an unexpected pattern of response to human ostensive cues in a series of A-not-B error tests. Animal Cognition