Az önreprezentáció, amit sokszor szinonímaként használnak az önfelismeréssel, az a képesség, amikor az egyén információt hordoz saját magáról. Ez embereknél már pici babakorban megjelenő, és természetesen apró részletességig tanulmányozott összetett jelenség. Ha azonban az állati önreprezentáció kerül szóba, legtöbbünknek csakis az úgynevezett tükörteszt jut az eszébe – leginkább a homlokára festett foltot a tükörben vizsgálgató, tapogató csimpánz klasszikus kísérlete kapcsán. A saját képmás felismerése olyannyira hozzákapcsolódott az állati önreprezentáció vizsgálatához és az arról való gondolkodáshoz, hogy sokan ezt egyfajta „mindent vagy semmit” kérdésnek tekintik: ha az állat sikerrel teljesít a tükörtesztben, akkor képes az önreprezentációra, ha pedig nem sikerül, akkor nincs meg benne ez a képesség.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy ez is egy olyan kognitív tulajdonság, amelynek kialakulását a természetes szelekció szabályozza, vagyis meglétére az adott fajt érő evolúciós/ ökológiai kényszereinek ismeretében érdemes hipotéziseket felállítani. Az ELTE Etológia Tanszékén Lenkei Rita doktorandusz Pongrácz Péter témavezetésével olyan megközelítésből kutatja kutyákon az önreprezentációra utaló jeleket, miszerint ez a képesség számos építőelemből állhat, melyek aszerint jelentek meg egy adott fajban, hogy annak szüksége lehetett-e rájuk. Így a kutya, amely egy fejlett központi idegrendszerű, nagytermetű, komplex fizikai környezetben mozgó állat, jó eséllyel kell hogy rendelkezzen például az úgynevezett testtudattal. Ez azt jelenti, hogy az állat elméjében kialakul egy saját magáról alkotott modell, miszerint saját teste meghatározott méretű kiterjedéssel bír, és hogy ez miként befolyásolja a fizikai akadályokkal való esetleges interakcióit.

Mindezt természetesen kísérletes úton ki is kell mutatni. A testméretről alkotott elmebeli reprezentáció egyik, gyermekekkel már kipróbált tesztelési módszere különféle méretű nyílásokon („ajtó”) történő átbújási próbákból áll. Jelen kísérletben abból indultak ki az ELTE kutatói, hogy ha a kutya tudja saját magáról, hogy mekkora, akkor már előre, átbújási próbálkozás nélkül is el fogja tudni dönteni, vajon átfér-e az éppen látható ajtón. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy ha a nyílás „túl kicsi”, a kutyák lassabban, vonakodva közelítik meg, és esetleg meg sem próbálnak átbújni rajta.

A kísérletben a kutyákat egy két térfélre osztott helyiségben tesztelték. A válaszfalon egy állítható méretű ajtót alakítottak ki, melynek méretét mindig az adott tesztalany magasságához és szélességéhez képest igazították kisebbre-nagyobbra. A válaszfal túloldaláról a kutyát az adott tesztnek megfelelően vagy a gazda, vagy a kísérletvezető hívta, bíztatta az átbújásra. A kísérlet legfontosabb motívuma az volt, hogy egyik kutya sem találkozott még pontosan ezzel a helyzettel, illetve nem volt alkalmuk sokszor próbálkozva megtanulni az adott ajtóméreteket. Így az, hogy miként döntenek az adott nyílás megközelítésével kapcsolatban, leginkább attól függött, hogy azt ránézésre alkalmasnak tartják-e az átférkőzésre. Ezt a döntéshozatalt pedig legjobban a saját testméretről őrzött elképzelésük (avagy a testmérettudatuk) segítheti.

Az eredmények meggyőzően igazolták, hogy a kutyák különbséget tesznek az átbújásra még éppen alkalmas, illetve az ahhoz már pont nem elég nagy ajtóméretek között. Teszik mindezt úgy, hogy egyszerre csak egy nyílást láthatnak, tehát nem egyszerűen például a nagyobb ajtót választják. Mivel a berendezés és az ajtók maguk is újdonságot jelentettek a kísérlet alanyainak, az átjutási kísérletet megelőző döntést a kutyák nem a közelmúlt tapasztalatai alapján hozták.

Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter, Lenkei Rita és kollégáik segítségével folyó kutatássorozat fenti eredményei az Animal Cognition folyóiratban jelentek meg a napokban. Most sikerült első ízben kutyák esetében az önreprezentáció testtudatra vonatkozó részleteit tisztázni. Ezek az eredmények egyben azt is bizonyítják, hogy a vizuális önreprezentáció, vagyis a tükörteszt, amelyen a kutyák egyébként rosszul teljesítenek, nem feltétlenül játszik meghatározó szerepet egyes állatfajokban. Viszont az evolúciós és ökológiai kényszerek az önreprezentáció más építőelemeit ettől függetlenül kialakíthatják bennük.

Eredeti publikáció:

Lenkei, R., Faragó, T., Kovács, D. et al. That dog won’t fit: body size awareness in dogs. Anim Cogn (2019) doi:10.1007/s10071-019-01337-3

https://link.springer.com/article/10.1007/s10071-019-01337-3