A leleményes keverékek esete az önreprezentációval és a szociális tanulással
Minden kutató ismeri az alapelvet, miszerint kísérletet úgy érdemes tervezni, hogy lehetőleg egyszerre
csak egy tényezőt változtassunk benne, hiszen annak hatását így tudjuk majd megbízhatóan kimutatni. Az
Etológia Tanszéken zajló kutatásokat figyelemmel kísérő olvasók bizonyára emlékeznek azokra az
eredményekre, amelyek nem is olyan rég kutyák testméret tudatáról, vagy épp arról szóltak, hogy miként
tanulnak egy demonstrátortól akadályt kerülni. A való világ azonban többnyire összetett feladatok és
problémák elé állítja nemcsak az embert, hanem a kutyákat is. Ha olyan vizsgálatokat szeretnénk, amelyek
jobban hasonlítanak a mindennapok környezeti kihívásaira, itt az idő a különféle tényezők együttes
hatásának tesztelésére.
Dobos Petra, az Etológia Tanszék mesterszakos hallgatója és mentora, Pongrácz Péter most első ízben
kísérelte meg egyazon kísérletben próbára tenni a kutyák testméret tudatra, illetve szociális tanulásra
épülő probléma-megoldó képességét. A kutatásra a Petra által elnyert Egyetemi Kiválósági Ösztöndíj
Program (EKÖP) támogatásával került sor. A kutyák gazdáikkal egy látszólag egyszerű feladatot kaptak: a
jutalmat egy rövid, 3 méteres kerítés megkerülésével kellett megszerezniük. Ráadásul az első három
próbát követő második próbahármasban már egy praktikus „rövidítéssel” is élhettek a kutyák, ugyanis a
kerítésen kinyitottak számukra egy nyílást, amin igazán egyszerűen átjuthattak a jutalomhoz.
A kutatás újszerűsége abban rejlett, hogy egyfelől, a kutyák a saját méretükhöz képest vagy egy
kényelmesen tág, vagy pedig egy kényelmetlenül szűk (de még épp megfelelő) ajtót kaptak. Másrészt, a
kutyák egyik csoportjában Petra még külön meg is mutatta nekik az első 3 próba során, hogyan kell
ügyesen megkerülni a kerítést. Ennek eredményeképpen a kutyák az ajtó kinyitását követően a következő
dilemmákkal szembesültek: vajon kerüljenek-e továbbra is, vagy válasszák a praktikus ajtót? És ha már az
ajtóval szemeznek, vajon számít-e annak a mérete? Ha az ajtót a saját testmagasságukhoz viszonyítva
kicsinek találják, vajon ne kerüljenek-e inkább? És végül, ha már megfigyelhették a demonstrátort kerülés
közben, nem lenne-e jobb továbbra is az ő példáját követni?
A tanulmányban szereplő kutyák mind keverékek voltak. Ennek az az előnye, hogy így elkerülhetővé vált
az egyes kutyafajták eltérő emberre figyelési hajlandóságából adódó hatás. A keverék kutyák viselkedése
jó „viszonyítási alapot” biztosít a következő lépésben elemzésre kerülő fajtatiszta kutyák teljesítményének
értékeléséhez.
Az eredmények arra utalnak, hogy az összetett feladatban a kutyák leginkább a testméretük figyelembe
vételével történő rövidítést kedvelték, ha már ott volt a nyitott ajtó. A kerülést ilyenkor már kevesen
választották – habár azok az egyedek, akik a kicsi ajtót kapták, többet hezitáltak átbújás előtt, illetve
gyakrabban kerültek, mint a nagy ajtón átsurranó kutyák. A kerülés demonstrálásának is volt emellett
hatása: amelyik kutya tovább figyelte Petrát a kerülés közben, az ajtó kinyitása után is nagyobb eséllyel
döntött a kerülés mellett!
Az Animals folyóiratban megjelent tanulmány jól példázza, hogy a kutyák mennyire rugalmasan
reagálnak a környezetben jelentkező fizikai (nyílásméret) és szociális hatásokra (van-e ember által nyújtott
példa). A keverék kutyák feltételezhetően önállóbb beállítottságúak a fajtatiszta kutyák jelentős részénél,
hiszen őket biztosan nem szelektáltuk mindenféle, együttműködést igénylő feladatra. Ez a vizsgálat
nemcsak az első, amiben a testmérettudat és a szociális tanulás képességét kombinálva tesztelték, hanem
egyike a kevés kutatásnak, amiben csakis keverék kutyák viselkedését vizsgálták.
Dobos, P., & Pongrácz, P. (2025). Body Awareness Does Not Need a Pedigree: Mixed-Breed Dogs
Rely More on Self-Representation Than Social Learning in a Spatial Task. Animals, 15(3), 432.
Videóabsztrakt:
https://figshare.com/s/a00dd78a2449dcd748be