Kutyaetológia konferencia

Kutyaetológia konferencia

Kutyaetológia konferencia

  1. A 2023-as szeptemberi konferencia programja
  2. A 2023-as májusi konferencia programja
  3. A 2022-es konferencia programja
  4. A 2021-es konferencia programja
  5. A 2020-as konferencia programja
  6. A 2018-as konferencia programja
  7. A 2017-es konferencia programja
  8. A 2016-os konferencia programja
  9. A 2015-ös konferencia programja
  10. A 2014-es konferencia programja
  11. A 2013-as konferencia programja

Kétségtelenül a kutyagazdák a legnagyobb támogatói az 1994-ben alapított, nemzetközi hírű MTA-ELTE Családi Kutya Kutatási Programnak, akik mindvégig önként, ellenszolgáltatás nélkül vettek részt kutyáikkal a viselkedéstesztekben. A kísérletekből írt szakcikkek viszont gyakran csak évekkel később jelennek meg, az angol szakszöveg viszonylag nehezen érthető, így a résztvevők sokszor nem is értesültek róla, hogy mi lett a végeredménye a közreműködésükkel zajlott teszteknek. Ezért – az MTA Magyar Tudomány Ünnepe sorozatán belül – 2013 óta rendszeresen konferenciát szervezünk, ahol magyarul, ingyenesen és közérthetően ismerkedhet meg bárki az utóbbi egy évben megjelent publikációinkkal. Előadóink az ELTE és az MTA kutatói és doktoranduszai.
Az előadásokat 2015-2016-ban angolul (szerkesztés alatt...) is megtartottuk. Valamennyi előadás elérhető a youtube csatornánkon.

A belépés ingyenes.

A konferenciák helyszíne az ELTE TTK (Budapest, 1117, Pázmány P. sétány. 1/C , Bolyai terem)
Szervező:  Kubinyi Enikő, tud. főmts., ELTE Etológia Tanszék
Közreműködő szervezetek: MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport, MTA KPI Pszichobiológiai Csoport, Magyar Etológia Alapítvány

 

 


Térkép:
ELTE Pázmány Péter sétány 1/c nagyobb térképen való megjelenítése